"A természetről való gondolkodást a mai napig a nyugati modernitás-eszme valóságszervező ereje határozza meg, más szóval a tudományosság, a végtelen fejlődés és a kapitalizmus növekedési kényszere. Ahogy a természet a felvilágosodás új világképében tárgyiasul, és az emberi tevékenység kulturálisan passzív alárendeltjévé válik, úgy legfeljebb adattal szolgálhat az emberi tudásnak, erőforrással a gazdaságnak, és esztétikai szolgáltatással a fogyasztónak. A társadalmi képzelet a természet, valamint a klímaképzelet az éghajlati és ökológiai válság vonatkozásában is ezekből a történetekből fejthető fel. A táj fogalma szimptomatikus felülete ennek a viszonynak, hiszen az európai ember természettel való kapcsolata érhető tetten a táj, valmint a tájkép megkonstruálásában.
A kortárs ökológiai gondolkodás az ökoszisztéma szereplőinek kölcsönös összefonódását hangsúlyozza, amelyben a természet kapcsolatban van a kultúrával, és mindezek kölcsönösen alakítják a bolygó életét. Az ökokritika1 pont e szférák közötti átjárhatóságot és kölcsönhatást vizsgálja transzdiszciplináris módon: azt, hogy mit gondolunk a természetről, milyen cselekvési formákkal kapcsolódunk hozzá, és ez hogyan jelenik meg a róla szóló beszédmódokban. Ha megfordítjuk a kérdést, az ökokritikai elemzés azzal kapcsolatban is tanulságos, hogy mit mond el a természetről alkotott képünk a társadalmi berendezkedéseinkről. Az ökológiai és klímaválsággal való szembenézés kiindulópontjaként újra kell gondolnunk a természet modernizmus által meghatározott fogalmát, ehhez adhat támpontokat, ha ökokritikai szempontok szerint elemezzük a körülöttünk lévő tájat."
(Süveges Rita: Túl a képeslapon – természetkép a táj ökokritikai vizsgálatában)
Az első alkalommal, 2018. március 25-én, a gánti bauxitbánya meddőhányóját látogattuk meg. "A legerősebb óriásmetafora, ami a környezetről való gondolkodást és a védelmében történő cselekvést fertőzi, a szennyezéshez, pusztításhoz kötődő apokaliptikus toposz.28 Az ember mindig is fantáziált a világ végéről és a faj kihalásáról, ez a zsidó-keresztény hagyomány fontos öröksége. Az apokaliptikus narratíva azonban a környezetvédelem óriásmetaforájává is vált, hiszen annak fókuszában gyakran túlhangsúlyozva szerepelnek a szennyezés toxikus hatásainak totális víziói."
Kirándulásunk a Kiskunsági Nemzeti Park bioszféra rezervátumában kezdődött: meglátogattuk Közép-Európa egyetlen fennmaradt vándorló homokbuckapárját Fülöpházán. "Tehát a kiskunsági puszta részben az emberi környezetmenedzsment, a vízrendezés hatására jött létre, amelyet az előzött meg, hogy az eredeti növényzet, a homoki erdőssztyepp a török kor erdőirtásainak áldozatává vált. A homok vándorlását később idegenhonos fák telepítésével állították meg, így nem meglepő, hogy tájidegen akác- és fekete fenyőerdők szakítják meg a természetes növényzeti takarót. A ma természetinek tekintett, és ökológiailag is viszonylag egészséges táj tehát sorozatos emberi átalakítás hatására jött létre."
Terepgyakorlatunk a Mátra északi, meredek lejtőin megmaradt, Magyarország egyetlen valódi őserdején, az Észak-Kékesi Erdőrezervátumon vezetett keresztül, amely kiemelt helyszíne az ország 0.6 százalékát borító természetes tájaknak. "A Kékesi Erdőrezervátum, mivel hercegi vadászterület volt, illetve meredek lejtőin különösen nehéz lett volna a faanyag kitermelése, teljesen megőrizte eredeti, emberi beavatkozásoktól mentes képét. A rezervátumot felkereső turisták megtapasztalhatják a vadon, az érintetlenség élményét, pontosan azt a civilizációtól mentes státuszban konzervált tájat, amelyet 18. századi természetleírásokból ismerünk. A differenciált képet mutató természetes élőhelyek azonban nem elsősorban az esztétikai szolgáltatásaik miatt értékesek, sokkal inkább a biodiverzitás magas fokának fenntartása miatt, amelyre az erdőgazdálkodások nem alkalmasak."
A terepgyakorlatokat Süveges Rita szervezte, az ÚNKP ösztöndíj kutatási projektje részeként. A kirándulásokról szóló tanulmány a Klímaképzelet Reader részeként jelent meg a tranzitblog.hu-n.
